Keresés
Generic filters

Tatabányai TávHősök a dobogón

Tatabányai csapat lett az I. Távfűtésszerelő Verseny második helyezettje, amelyet november derekán rendeztek meg Budapesten. A T-Szol Zrt. munkatársai a debreceni, miskolci, pécsi, székesfehérvári és szombathelyi kollégákat is maguk mögé utasították; a Tatabányai Csőtörőket egyedül a kecskemétiek tudták megszorongatni.

Babirák Péter, Blaskó Mihály, Gebauer Ferenc és Játékos Csaba – ha eddig talán név szerint nem ismertük őket, bizonyára sok tatabányai találkozott már velük a hétköznapokban, amikor azon munkálkodtak, hogy a távhőszolgáltatás a lehető legjobbat nyújtsa az itt élők részére. Most az egész ország megismerhette a nevüket, a figyelmet a TávHősök Viadalán elért szép eredménnyel vívták ki maguknak, nem alaptalanul.

November 14. és 15. a kétkezi szakemberekről, a távfűtésszerelő szakma igazi hőseiről szólt a fővárosban, ahol hét csapat mérte össze elméleti és gyakorlati tudását tanúbizonyságot téve a kreativitásukról, az elhivatottságukról, a szakma iránti szeretetükről, az együttműködésben rejlő elképesztő lehetőségekről.

–  Roppant büszkék vagyunk a négy versenyzőnkre, és nem csupán azért, mert eljutottak egészen a dobogó második fokáig, hanem azért, mert bebizonyították, hogy városunk 23 ezer távfűtött lakása biztos, hozzáértő kezekben van. A megmérettetés megmutatta, hogy országos viszonylatban mérve is remek szakemberek dolgoznak nálunk – hangsúlyozta dr. Hidas János, a T-Szol Zrt. igazgatóságának elnöke, aki hozzátette, a kitűnő helyezéshez valószínűleg nem lett volna elég csak a szaktudás, kellett hozzá az összehangolt csapatmunka is. A szoros együttműködés, a segítőkészség és az összetartás, amelyből a versenyen egy kis ízelítőt adtak a Tatabányai Csőtörők, a hétköznapokban is jellemzi a T-Szol Zrt. munkatársait. Ezekkel az erényekkel felvértezve kezdik meg minden nap a szolgálatot a kollégák, hogy meg tudjanak birkózni a legnagyobb kihívásokkal is. A viadal egyébként ebből a szempontból is nagyon fontos volt, hiszen a két nap során új ismeretekkel is gazdagabbak lettek a fiúk, így ezentúl még jobb teljesítményt érhetnek el.

Dr. Hidas János elmondta, köszönet jár minden tatabányainak, akik biztatásukkal vagy voksukkal segítették a csapatot. Az I. Távfűtésszerelő Verseny az egyik legnagyobb közösségi oldal felhasználóit is aktivizálta, hiszen a szervezők egy közönségszavazást is útjára indítottak, ahol a benevezett hét csapat fotóira lehetett voksolni. Szépen gyűltek a lájkok és mindössze 137-tel maradtak le a T-szolosok a szombathelyiek mögött.

A tatabányai csapat azért egy valamiben mégis csak a többiek fölébe kerekedett: ők voltak a legfiatalabb átlagéletkorú csapat, melynek tükrében különösen szép az előkelő második helyezés.

Blaskó Mihály 2006, Játékos Csaba 2008, Gebauer Ferenc 2010, Babirák Péter pedig 2015 óta erősíti a T-Szol Zrt. közösségét. Elmondásuk szerint nem volt könnyű a verseny, bár hozzáteszik, a hétköznapokban is sok a nehéz és váratlan feladat. Sokat kellett tanulni a szellemi erőpróbára, amelyre egy több száz oldalas kiadványból készültek, és végül egy kitűnő, 92 százalékos eredményt értek el. A roppant összetett és sokrétű gyakorlati küzdelemre is sokat „tréningeztek”. A felkészülés során mindvégig mellettük álltak az idősebb és tapasztaltabb kollégák, közülük is kiemelkedő segítséget nyújtott Sztiranka Mátyás, akinek a verseny végeztével végül még újdonsággal is tudtak szolgálni Tatabánya távHősei.

Megszakítás