Keresés
Generic filters

Fizetési moratóriumról döntött a T-Szol Zrt. Igazgatósága

Frissítés: Egyedi kérelem a 3 hónapos fizetési moratóriumhoz a Dokumentumtár/Ügyfélszolgálat menüpontból letölthető.


Fogyasztóink érdekeit és biztonságérzetét szem előtt tartva Társaságunk eddigi intézkedésein túl, az Igazgatóság a mai ülésén a nehéz helyzetbe került fogyasztók és bérlők helyzetét tűzte napirendre, tekintve, hogy a járvány a jelenlegi becslések szerint június végéig is eltarthat.

A járványhelyzetre való tekintettel és társadalmi felelősségvállalásunk jegyében a Társaság Igazgatósága fizetési moratóriumra vonatkozó határozatot hozott a távhőszolgáltatás lakossági fogyasztóinak, valamint az üzleti célú ingatlanok bérlőinek védelmében.

A T-Szol Zrt. a távhőszolgáltatást igénybe vevő lakossági fogyasztók vonatkozásában egyedi kérelmek alapján fizetési moratóriumot biztosít azon szerződő feleknek, akik 2020. március 1. napját követően veszítették el az állásukat és lettek regisztrált álláskeresők. A moratórium a kérelem benyújtásának hónapjában, valamint az azt követő kettő hónapban esedékes díjakra vonatkozik és a kérelem benyújtásának napjától számított 3 hónapig tart. A T-Szol Zrt. biztosítja, hogy a fizetési moratórium lejártát követően 12 havi egyenlő részletben fizethesse meg a kérelmező a moratóriummal érintett díjakat. A jogosultság feltétele, hogy az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztálya által kiadott hatósági bizonyítvány benyújtásra kerüljön, melynek tartalmaznia kell, hogy kérelmező 2020. március 1. napját követően vált regisztrált álláskeresővé. A kérelmet 2020. június 30. napjáig lehet benyújtani.

A T-Szol Zrt. az üzleti célú ingatlanok tekintetében a bérleti díjak megfizetésére fizetési moratóriumot biztosít egyedi kérelemre, továbbá biztosítja, hogy a fizetési moratórium lejártát követően 12 havi egyenlő részletben fizetheti meg a bérlő a moratóriummal érintett bérleti díjakat. A kérelem benyújtásának határideje 2020. június 30. A moratórium a kérelem benyújtásának hónapjában, valamint az azt követő kettő hónapban esedékes bérleti díjakra vonatkozik és a kérelem benyújtásának napjától számított 3 hónapig tart.

Társaságunk a biztonságos és zavartalan szolgáltatás nyújtása mellett folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírussal kapcsolatos körülményeket, és mindent megtesz annak érdekében, hogy lehetőségeihez mérten hozzájáruljon a járvány időszakának elviseléséhez.

Vigyázzunk egymásra, jó egészséget kívánunk mindenkinek!

Reset password

Enter your email address and we will send you a link to change your password.

Get started with your account

to save your favourite homes and more

Sign up with email

Get started with your account

to save your favourite homes and more

By clicking the «SIGN UP» button you agree to the Használati feltételek and Adatvédelmi irányelvek
Powered by Estatik
Megszakítás