Keresés
Generic filters

Az év jótevője díjat kapott a T-Szol Zrt.

„Az önkéntes kifejezés olyan személyt jelöl, aki saját akaratából egy közösség számára végez valamilyen hasznos tevékenységet, melyért cserébe nem vár anyagi ellenszolgáltatást. Tapasztalataink is azt mutatják, hogy megyénkben is folyamatosan nő az önkéntesség elismertsége, az önkéntesek száma. Egyre többen érzik azt, hogy az önkéntes tevékenység során fejlődik személyiségük, új kapcsolatokat építenek ki úgy, hogy mindeközben rászorulókon segítenek.”- szól az Év Önkéntese díjak alapításáról szóló felvezetésben, melyet a Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület alapított 2011-ben.

Megtiszteltetés a T-Szol Zrt. számára, hogy 2016-ban a négy kategóriából elnyerhette Az év jótevője díjat.
Az elismerést a vállalat nevében Muschitz-Tóth Enikő szervezési igazgató vette át Bereznai Csaba alpolgármestertől (képünkön). A méltatásban elhangzott: a T-Szol Zrt. feladata a város lakosainak széleskörű kiszolgálása, életminőségének javítása. A társadalmi és környezetvédelmi megfontolásokat szem előtt tartva kiemelt teendőjének tekinti a helyi közösségek támogatását, legyen az sport, kulturális, hitéleti, családi vagy gyerekprogram.
Dr. Hidas János a T-Szol Zrt. igazgatóságának elnöke az átadást követően nyilatkozatában köszönte meg az elismerést.

Az év jótevője díjat kapott a T-Szol Zrt.

Megszakítás