Sajtóközlemény – Fél évszázada a tatabányaiak szolgálatában

Szent Borbála-dombormű állítással, múltidéző fotókiállítással és a 2017. évi törzsgárda tagok köszöntésével ünnepelte a város távfűtési szolgáltatásának 50 éves történelmét a T-Szol Zrt.

Fél évszázada a tatabányaiak szolgálatában

1967. július 1-jén, ötven évvel ezelőtt kezdte meg működését a Komárom-Esztergom Megyei Távhőszolgáltató Vállalat, vagyis a KOMTÁVHŐ. A jeles jubileum tiszteletére ünnepséget rendezett a város jelenlegi távhőszolgáltatója, a T-Szol Zrt. Az eseménynek az a Győri út 23. szám alatti székház adott otthont, melynek területén 50 évvel ezelőtt elkezdődött a szolgáltató története. A rendezvény díszvendége volt Bencsik János országgyűlési képviselő, Schmidt Csaba, Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere, valamint Orbán Tibor, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke.

Az augusztus 24-i ünnepségen dr. Hidas János, a T-Szol Zrt. igazgatóságának elnöke köszöntőjében elmondta: ugyan az első fűtési szezon már 1962 decemberében kezdetét vette Tatabányán, a város első távfűtési szolgáltatóját, a KOMTÁVHŐ-t csak később, 1967. július 1-jén alapították meg. Jelen alkalomból ennek évfordulóját ünnepli a T-Szol Tatabányai Szolgáltató Zrt., a KOMTÁVHŐ jogutódja.

Az ötvenedik évforduló tiszteletére sokszínű programmal készültek a szervezők. Dallos István fotóművész és helytörténész közreműködésével különleges fotókiállítás nyílt meg: a kevesek által ismert, a Tatabányai Múzeum, Dallos István, Tarjáni Antal és a T-Szol Zrt. által gondosan összegyűjtött felvételek a tatabányai távfűtési szolgáltatás elmúlt évtizedeit mutatják be. A tárlat képei a jövőben a szolgáltató székházának folyosóit fogják díszíteni.

A T-Szol Zrt. minden évben köszönti a kerek évfordulós munkaviszonyukat ünneplő munkatársakat. Az idei méltatásoknak kiváló alkalmat biztosított a jubileumi ünnepség, így még emelkedettebb hangulatban szoríthatták meg a kollégák kezét, köztük egy 45 éve a vállalatnál dolgozóét, elismerve és megbecsülve valamennyiük odaadó és kitartó munkáját.

Tisztelegve a 120 éves történelmét ünneplő tatabányai bányászat előtt, bemutatták Moser Ernő fafaragó-restaurátor Szent Borbála-domborművét is. A fából készült alkotást Gedő Attila püspöki biztos szentelte meg. A fotókiállításhoz hasonlóan, a műremeknek szintén a székházban keresnek végleges helyet.

A program zárásaként pohárköszöntővel emlékeztek meg Tatabánya távhőszolgáltatásának elmúlt öt évtizedéről, és koccintottak a város szolgálatában dolgozó munkatársak egészségére.

A tatabányai távhőszolgáltatásról:

A T-Szol Zrt. a települések lakásállományából Tatabányán mintegy 23 000 lakossági fogyasztót lát el távhő- és használati melegvíz-szolgáltatással általános közüzemi szerződés keretében. A tatabányai távfűtő vezetékhálózat teljes hossza meghaladja a 200 kilométert. A hőenergia 449 hőközponton keresztül jut el a fogyasztókhoz.

A T-Szol Tatabányai Szolgáltató Zrt. tevékenysége az elmúlt évek során igazán sokrétűvé vált. A Társaság Tatabánya és Baj község távhő- és használati melegvíz szolgáltatását végzi, emellett főbb tevékenységei közé sorolható az ingatlangazdálkodás és – fejlesztés, karbantartás, társasházkezelés, temető üzemeltetés és temetkezési szolgáltatás, valamint létesítményüzemeltetés.

A T-Szol Tatabányai Szolgáltató Zrt. jogelődjeinek nevei: 1967-től Komárom-Esztergom Megyei Távhőszolgáltató Vállalat (KOMTÁVHŐ), 1993-tól Komárom-Esztergom Megyei Távhőszolgáltató Rt. (KOMTÁVHŐ Rt.), 2013-tól T-Szol Tatabányai Szolgáltató Zrt. (T-Szol Zrt.). A vállalat megyei hatókörrel rendelkező éveiben az alábbi településeket irányította: Baj (a laktanya épületei), Dorog, Esztergom, Komárom, Lábatlan (Kun Béla lakótelep), Nyergesújfalu, Oroszlány, Tata, Tatabánya.

Széber János 45 éve dolgozik a tatabányai távhőszolgáltatónál.